I. TURUL TÁBOR 2007.
A tábor célja:
A magyarság elmúlt 500 éve nem sok jó eseményt foglal magában. Balsorsban viszont annál jobban bővelkedik. 1526 után megszállt a török, török után a Habsburg, Habsburg után következett az első világháborút lezáró trianoni, gyalázatos országcsonkítás, majd a II. világháború a II. Trianonnal, majd a hungarista diktatúra és a kommunista rezsim. E gyászos 500 évben a magyarság olykor próbált változtatni sötét sorsán, de ezek nem értek el sikereket. Bukott Rákóczi szabadságharc, bukott ’48, félresikerült Kiegyezés, 1944-ben széthullott Horthy-rendszer, ideiglenes és csak részleges revízió, elárult ’56, és egy ’89-es látszólagos rendszerváltás. Tehát a helyzet nem „rózsás” és a folyamatnak koránt sincs vége.
És ne gondoljuk, hogy e sötét 500 évnek az eseményei véletlenszerűek voltak, ne gondoljuk, hogy Magyarország csak véletlenszerűen került sorozatosan a világtörténelem nagy vesztesei közé. Magyarország újra és újra ismétlődő keresztre feszítése nagyon is tervezett folyamat volt. Mert az ellenfelek – lehettek azok Keleten vagy Nyugaton – mindig tudatosan gyengítették népünket, irigységből. Irigykedtek, s irigykednek ma is nyelvünkre, kultúránkra, sajátos emberi természetünkre, s dicső ősi történelmünkre is, amelyet Mátyás király tragikus halála zárt le. A riválisok 1526-ra megtanulták, hogy a magyarságot fegyverrel, megvesztegetésekkel nem lehet megtörni mindaddig, amíg tisztában van gyökereivel, tudásával és küldetésével. S az ellenfelek az elmúlt 500 évben fokozatosan rájöttek arra is, hogy mily módon lehet lerombolni a magyarság identitását. Kaptunk egy maximum 1500 éves múltat hirdető, bizonyíthatatlan, nyilvánvalóan hamis származáselméletet, kaptunk egy olyan nyelvrokonsági elméletet, amely a finn-ugor nyelvcsalád Isten tudja hányadik mellék-oldalágába sorol minket, majd Trianon után megkaptuk a „merjünk kicsik lenni” ideológiát. Mindenek tetejében előbb eleink hitét hazudták el, s pogányoknak bélyegezték őket, majd a kommunista rezsim már a jelenkori magyarság hitét is igyekezett kiirtani. S be kell látnunk, hogy e magyarellenes törekvések meglehetősen nagy sikerrel jártak, járnak.
A fenti sorok kizárólag tények, és nem arra szolgálnak, hogy bármely csoportot, ideológiát rosszabb fényben tűntessen fel, mint amilyen valójában. Továbbá ne higgyük azt sem, hogy e nemzetrombolásban a magyarság nem hibás. Hibázott az elmúlt 500 évben eleink nagy része, s hibázik manapság is kortársaink nagy része, amikor elhisz mindent, amit az orra alá dugnak, nem merül fel benne a tudás, a tudni akarás vágya, holott a Kárpát-medence minden része, egészen az utolsó bokorig ontja magából a jeleket. Nem ébred fel a helyes identitástudat keresésének vágya. A mai emberek úgymond „úsznak az árral”. Persze a körülmények, a család fenntartása, a munkahely megtartása, az egészség megőrzése, a mindennapi megélhetés nehézsége is egyre távolabb viszi a magyar embereket múltjuk megismerésétől. De ennek ellenére meg kell ismernünk mindent, amit az ősök hagytak ránk, hisz ez biztosítja a továbbélésünket. Nem csak a nemzetét, hanem az egyénét is.
E gondolatok szellemében született meg a Turul Tábor 2007 terve. Ez a tábor különbözni fog a többi tábortól. Jellegét tekintve hagyományőrző tábor és lelkigyakorlat lesz. Olyan program, mely elsősorban nem szórakozásról fog szólni. Terveink szerint szellemi és lelki tanulás, gyógyulás színtere lesz táborunk. Olyan közeg, ahol a résztvevőkben tisztázódnak a kérdőjelek, megismerkednek a szellemi, lelki tudással. Hisz’ a Tudás Népének tagjai.
A tábor és a programok rövid bemutatása
• A tábor helyszíne:
Evangélikus Ifjúsági Tábor, Rábcakapi
• A tábor ideje:
2007. augusztus 17. (Péntek) – 22. (Szerda)
• Korhatár:
16 és 22 éves kor között
• A tábor létszáma:
10 szervező, 60 táborozó (ebből 50 magyarországi, 10 erdélyi)
• A programok rövid bemutatása:
• Sarkady Antal fafaragó – A székely fafaragás művészete:
A székely fafaragó mester előadásában a székely faragások főbb motívumairól tarja előadását, különös tekintettel a motívumok jelképrendszerének magyarázatára. Az előadás után – lehetőség szerint ki is próbálható a mesterség.
• Biotermékek:
A valós biotermékek bemutatása lesz a téma, melyben fontos helyet foglalnak el a valódi magyar ételek, és azok jótékony hatásai.
• Tölli Balázs – A nagyságos fejedelem - II. Rákóczi Ferenc és öröksége:
Tölli Balázs, a Soproni Líceum igazgatója, a Rákóczi Szövetség Soproni Szervezetének elnöke beszél II. Rákóczi Ferenc példamutató életéről, és a ránk hagyott eszmei örökségről.
• Horthy Vitézi Rend – Horthy Miklós és kora - Ami a történelemkönyvekből kimaradt:
A Vitézi Rend vitézei mesélnek személyes élményeket a Horthy korról, tovább bemutatják a korhű ruházatokat, tárgyakat. Bemutatásra kerül a soproni és a győri Vitézi Rend zászlaja is.
• Kovács Gábor - Dalok nemzeti történelmünkről és jelenünkről:
A Bonyhádról érkező zenész a magyar történelemről és a magyar jelenről ad elő gyönyörű dalokat gitáron.
• Prof. Dr. Papp Lajos – 1) Attila, Koppány, Szent István, Szent László - Turáni átok? 2) Magyar feltámadás:
A szívsebész professzor kétrészes előadásában beszél a magyarságot sújtó balsorsról, annak okáról és a magyar feltámadásról.
• Szántai Lajos – Szent Koronánk működése:
Az egyik leghitelesebb ma élő magyarságkutató tényekkel támasztja alá a magyarság üdvtörténetét, különös tekintettel a Szent Korona misztériumára.
• Heffner Attila - Sámánszertartás:
Heffner Attila és barátja sámánszertartást adnak elő a résztvevők bevonásával. Így hozzák közelebb nékünk eleink szertartási szokásait.
• Szakács Gábor és Friedrich Klára – A rovásírás jelképrendszere:
A Forrai Rovásíró Kör vezető – házaspárja zenei aláfestéssel tart előadást a rovásírás betűinek jelképrendszeréről. Az előadás után 2 napig maradnak vendégeink, és meg lehet tőlük tanulni a rovásírást is.
• Ifj. Sarkady Sándor helytörténész – Sopron Vármegye Trianonja:
Sarkady helytörténész úr Sopron Vármegye Trianonjáról fog beszélni egy vetítéssel színesített előadásban
• Böjte Csaba testvér - Gondolatok:
Böjte atya a megszokott, üdítő stílusában fog beszélni a Szent Ferenc Alapítvány működése alatt átélt élményeiről, továbbá a Kárpát medencei kereszténység szükségéről. A helyszínen adományt fogad el az atya a dévai árvák részére. Továbbá, ha a befolyt részvételi díjakból az utolsó napra marad elköltetlen összeg, akkor mi, a táborlakók megbeszéljük, hogy mennyit adjunk belőle Böjte atyának. (A többit természetesen elosztjuk és visszaszolgáltatjuk mindenkinek.)
• Bíró Gábor gyógyító, íjász:
Bíró Gábor beszél a táltos hagyományról, és az íjászat fortélyairól. Íjászkodás kipróbálható a helyszínen is. Akinek van felszerelése, örülnénk, ha magával hozná.
• Wittner István – „Népek Krisztusa, Magyarország” - ’56 egy harcos szemével: Wittner Mária bátyja, aki szintén harcolt ’56-ban. Személyes élményeket hallhatunk az előadásában, heves, élni akarással teli stílusban.
• Hajnal János borász, ’56-os:
Hajnal úr szintén érinti ’56os élményeit, továbbá a magyar borok különlegességének mibenlétét boncolgatja előadásában.
• Waszlavik László – Magyar vígadás:
A zárónap örökké vidám muzsikusa, aki vidám népdalokkal, és revíziós nótákkal készül az utolsó, kissé borgőzösebb estére.
• A tábor ideje alatt:
Rovásírás oktatás, Íjászkodás, Foci, Közös ebédfőzés – magyar ételek (disznóvágás, gulyásleves, stb…)
• A nyitó és záró istentiszteletek a tábor keretét és megfelelő lelki ráhangolódást adnak.
• Esti tábortűz melletti beszélgetések:
A kis létszámot elsősorban eme alkalmak indokolják. Úgy gondoltuk, hogy 60 ember elfér a tűz körül és nyugodtan tud beszélgetni nemzetről, hitről, vagy bármi másról. Célunk, hogy a hasonlóan gondolkodó korunkbeliek megtalálják egymást, bővítsék egymás ismereteit, hogy a jövőben szétterjedjen korosztályunkban a nemzeti érzés.
Szervezők elérhetőségei, információ:
(bármikor hívhatóak vagyunk, 18:00 után biztosan elérhetőek is)
Kovács Máté: 06-20-770-37-26 kovacsmate@freemail.hu
Kovács Szabolcs: 06-70-586-90-87 nap7@vipmail.hu
Ceglédi Péter: 06-70-638-15-17 cegi18@freemail.hu |