KÖRLEVÉL
Levelem elején engedjék meg, hogy bemutatkozzam, Tátrai
Viktóriának hívnak.
Egy szokatlan kéréssel fordulok Önökhöz, nemzettársaimhoz.
1983.április 7-én születtem, a Nagy Magyarországtól
elcsatolt Felvidéken, (ma Nové Zámkynak csúfolt)
Érsekújvárott. Magyarként mindig is fájlaltam
azt az igazságtalanságot, melyet nemzetünkre mértek
a Trianoni döntés alkalmával. Magyarságom miatti megkülönböztetésekrõl
hosszas beszámolót írhatnék, de levelemnek nem célja
ez.
A kettõs állampolgárság megszavazása, némiképp
elégtételt jelenthetett volna. Tagja voltam a decemberig tartó
kampánynak, amely során kiderült, a Magyarországon
élõk többsége másként vélekedik.
Döntésük súlyát valószínûleg
nem mérték fel.
Mindez hozzájárult régi tervünk megvalósításához,
hogy barátommal bejárjuk Nagy Magyarország területét,
pontosan követve annak határát, kb. 2 hónap alatt.
Mindezt úgy, hogy csak egyetlen, a mai Magyarország területén
lévõ városba látogatnánk el. Ez pedig a leghûségesebb
város: Sopron. A körutat motorkerékpárral, sátorozva
tesszük meg, a Trianoni békediktátum évfordulójának
napján indulva Sopronból, 2006 júniusában. Dél
felé (Ausztria, Vajdaság), majd észak felé haladva
(Erdély, Kárpátalja, Felvidék), utazásunkat
úgy idõzítve, hogy Pünkösd napjára a csíksomlyói
búcsúra érkezünk. A körútról folyamatosan
tájékoztatnánk az érdeklõdõket, élménybeszámolók,
fotók formájában. Ily módon is láttatni szeretnénk,
mi mindent vesztettünk Trianon után.
Utunk megvalósuláshoz keresünk ezúton támogatókat,
akik bármilyen módon (anyagilag vagy egyéb hozzájárulások
formájában) segíteni tudnák körutazásunkat,
hogy minél teljesebb, átfogó képet tudjunk visszaadni
a régvolt Nagy Magyar hazáról. Aki jó ötletnek
tartja tervünket, tud néhány tippet, további támogatókat
illetoen, vagy érdekelnék élménybeszámolóink,
kérem jelezzen vissza, az alábbi e-mail címek egyikén
:
t.victorya@freemail.hu
szabo.zoltan@etis.cz
Kérésre az útiterv pontos ütemezését
küldöm.
Figyelmüket elõre is köszöni:
Tátrai Viktória
Szabó Zoltán |