Untitled Document

Néhány nap alatt kivívták a világ csodálatát. A félelmetes kommunista államgépezet napok alatt összeomlott. A szovjet csapatok súlyos veszteségeket elszenvedve 6 nap után kénytelenek voltak egységeiket kivonni Budapestrôl. Ugyanakkor Moszkva hatalmas katonai egységek és több ezer páncélos felvonultatásával újabb támadásra készült, ami november 4-én következett be.
A forradalom 12 napja alatt a reformkommunisták – Nagy Imrével az élen – csak a forradalmárok ellen tevékenykedtek, a legszorosabb együttmûködésben a. Szovjet Hadsereggel.
Előbb statáriumot és kijárási tilalmat hirdettek ki, és kérték a Szovjet Hadsereg beavatkozását. Mikor mindezek ellenére győzött a forradalom (okt. 29-én), megpróbálták annak irányítását átvenni.,,Elismerték a forradalom győzelmét,” mintha ôk is ezt akarták volna. Hamis szavakkal megtévesztették a jóhiszemû embereket – nagyon sok harcost is –, de a kulisszák mögött továbbra is a forradalom ellen dolgoztak.
Szabotálták a Nemzetőrség felállítását és felfegyverzését. Szétzüllesztették a hadsereget. Félrevezették az embereket a Szovjet Hadsereg kivonulásával hitegetve. Megakadályozták az ellenállást és elárulták az ellenállni akarókat.
A számok nem hazudnak! Ha a számok alapján vizsgáljuk meg a forradalom mérlegét, égbekiáltóan mutatkozik meg a történelemhamisítás!
A forradalom leverése után kivégeztek őt és bebörtönöztek néhány évre 25–30 (reform) kommunistát. Ezzel szemben a forradalmárok közül meggyilkoltak (bírói ítélettel) több mint 400 embert (a bírói ítélet nélkül agyonvertekről és a harcok alatt elesettekrôl most nem írok), 22.000 embert bebörtönöztek. Sokan közülük a 10–15 éves büntetésüket az utolsó napig leülték. 16.000 embert internáltak. Az üldözés elôl 200.000 ember menekült ki az országból.
Milyen aljas és elvetemült arcátlanság kell ahhoz, hogy dicsôséges forradalmunkat néhány (reform)kommunista hőstetteként mutassák be, ugyanakkor 40.000 forradalmárról – akik soha be nem gyógyuló sebet ejtettek a világkommunizmus vezetô erején, a Szovjetunión – alig ejtenek szót.
Az igazat, és csakis az igazat! Ezt kellene írni az 56-ról szóló tanulmányoknak, könyveknek, de fôleg a tankönyveknek. Ne hazugságokkal vezessék félre az embereket, és fôleg a fiatalokat. Mert ha a történteknek csak az egyik felét közlik, a másik felét pedig elhallgatják, az féligazság. A féligazság pedig hazugság!
Medgyessy Péter miniszterelnök – a volt D-209-es ügynök – már több alkalommal leírta az 56-osokat, mint öreg embereket, akik lassan kihalnak, és nem kell foglalkozni velük. De még sokan élnek az idős, de legendás Pesti Srácok közül! Még az ô életükben, az ő tanúságtételük mellett kell megtenni mindent, hogy 56 igaz története a maga valóságában és nagyszerûségében kerüljön be az emberek tudatába, és ragyogja be történelmünk aranylapjait.


	SZALAY RÓBERT IGAZSÁGOT 56-NAK Az elmúlt 12 évben tanúi lehettünk annak, hogy a reformkommunisták, a liberális kozmopoliták és a kommunistákból szocialistákká vedlett elvtársak milyen ravasz és körmönfont módon igyekeztek és igyekeznek 1956 történelmét meghamisítani. Tények elhallgatásával és elferdítésével azt bizonygatták és bizonygatják, hogy 1956 lényegében a kommunista rendszer megjavítására irányuló törekvés volt. Így a forradalom elôkészítôi, vezetôi, hôsei és mártírjai alapvetően a reformkommunisták voltak, akiket a forradalom leverése után Kádár hívei kivégeztek és bebörtönöztek. Ezt a hazug beállítást nemcsak az SZDSZ szellemiségén, Soros és Horn pénzén működő ú. n. 56-os Intézet hirdeti és terjeszti, hanem beállt a sorba dobverônek az MSZP, illetve annak vezetôi is. Kovács, Horn elvtárs és társaik fennhangon hirdetik, hogy Nagy Imre, Maléter és a többi mártír az ő hősük, mivel ezek kommunisták voltak és elveiket soha nem tagadták meg. Ez igaz! Nem véletlen, hogy a szégyenletes 2002-es választások után ez a kommunista kormány tervezi egy,,Nagy Imre Kitüntetés” alapítását, amivel néhány félrevezetett vagy karrierista egyént próbál majd lekenyerezni. Azonban tisztázzuk a cáfolhatatlan tényeket! A forradalomhoz a reformkommunistáknak semmi, de semmi közük nem volt! Igaz, az október 23-án du. 14.00-ra hirdetett tüntetést ők kezdeményezték, a rendszer megjavításának (és ezzel megmentésének) szándékával, azonban mire a tüntetôk a Bem szoborhoz értek, a kezdeményezés kicsúszott a szervezők kezébôl és a tömeg határozott szovjet és kommunistaellenes jelszavakkal forradalmi irányba tolódott el. Ekkor kezdték kivágni a SZU-ra emlékeztetô címereket a zászlókból és vált a lyukas zászló a forradalom jelképévé. A reformkommunisták még egy utolsó, elkeseredett kísérletet tettek, hogy a kezdeményezést magukhoz ragadják. A Parlamentbe cipelték Nagy Imrét, hogy a tömeget lecsillapítsa, azonban próbálkozása csúfos kudarccal zárult. Ettôl a pillanattól kezdve a reformkommunisták és kommunista elvtársaik a forradalom esküdt ellenségei, a kibontakozás kerékkötôi, végsô soron a forradalom árulói voltak. A forradalom leverése után néhány reformkommunista kivégzése és bebörtönzése nem volt más, mint a kommunisták hagyományos egymás közötti marakodása a hatalomért. Aki mást állít, az aljas módon meghamisítja a történelmet! A szigorú tények azonban önmagukért beszélnek! Lehet, hogy néhány naiv párttag hitt a rendszer megreformálhatóságában, és ezért 23-án kiment tüntetni, de a rádiónál leadott ÁVH-s sortűz után (ezzel kezdôdött a forradalom) csak azok maradtak az utcán, akik utálták a kommunista rendszert és a szovjet megszállókat. Ők szereztek fegyvert, és vették fel az elkeseredett küzdelmet a szovjet hadsereggel és a magyar kollaboránsokkal. Ezek voltak a forradalmárok! E fegyveresek nem a rendszer megjavításáért, hanem annak megdöntéséért indultak a harcba.












	Néhány nap alatt kivívták a világ csodálatát. A félelmetes kommunista államgépezet napok alatt összeomlott. A szovjet csapatok súlyos veszteségeket elszenvedve 6 nap után kénytelenek voltak egységeiket kivonni Budapestrôl. Ugyanakkor Moszkva hatalmas katonai egységek és több ezer páncélos felvonultatásával újabb támadásra készült, ami november 4-én következett be. A forradalom 12 napja alatt a reformkommunisták – Nagy Imrével az élen – csak a forradalmárok ellen tevékenykedtek, a legszorosabb együttmûködésben a. Szovjet Hadsereggel. Előbb statáriumot és kijárási tilalmat hirdettek ki, és kérték a Szovjet Hadsereg beavatkozását. Mikor mindezek ellenére győzött a forradalom (okt. 29-én), megpróbálták annak irányítását átvenni.,,Elismerték a forradalom győzelmét,” mintha ôk is ezt akarták volna. Hamis szavakkal megtévesztették a jóhiszemû embereket – nagyon sok harcost is –, de a kulisszák mögött továbbra is a forradalom ellen dolgoztak. Szabotálták a Nemzetőrség felállítását és felfegyverzését. Szétzüllesztették a hadsereget. Félrevezették az embereket a Szovjet Hadsereg kivonulásával hitegetve. Megakadályozták az ellenállást és elárulták az ellenállni akarókat. A számok nem hazudnak! Ha a számok alapján vizsgáljuk meg a forradalom mérlegét, égbekiáltóan mutatkozik meg a történelemhamisítás! A forradalom leverése után kivégeztek őt és bebörtönöztek néhány évre 25–30 (reform) kommunistát. Ezzel szemben a forradalmárok közül meggyilkoltak (bírói ítélettel) több mint 400 embert (a bírói ítélet nélkül agyonvertekről és a harcok alatt elesettekrôl most nem írok), 22.000 embert bebörtönöztek. Sokan közülük a 10–15 éves büntetésüket az utolsó napig leülték. 16.000 embert internáltak. Az üldözés elôl 200.000 ember menekült ki az országból. Milyen aljas és elvetemült arcátlanság kell ahhoz, hogy dicsôséges forradalmunkat néhány (reform)kommunista hőstetteként mutassák be, ugyanakkor 40.000 forradalmárról – akik soha be nem gyógyuló sebet ejtettek a világkommunizmus vezetô erején, a Szovjetunión – alig ejtenek szót. Az igazat, és csakis az igazat! Ezt kellene írni az 56-ról szóló tanulmányoknak, könyveknek, de fôleg a tankönyveknek. Ne hazugságokkal vezessék félre az embereket, és fôleg a fiatalokat. Mert ha a történteknek csak az egyik felét közlik, a másik felét pedig elhallgatják, az féligazság. A féligazság pedig hazugság! Medgyessy Péter miniszterelnök – a volt D-209-es ügynök – már több alkalommal leírta az 56-osokat, mint öreg embereket, akik lassan kihalnak, és nem kell foglalkozni velük. De még sokan élnek az idős, de legendás Pesti Srácok közül! Még az ô életükben, az ő tanúságtételük mellett kell megtenni mindent, hogy 56 igaz története a maga valóságában és nagyszerûségében kerüljön be az emberek tudatába, és ragyogja be történelmünk aranylapjait.