KŐVÁRI LÁSZLÓ

ÉLET A MEOTISZBAN

Korunk egyik legellentmondásosabb, legtöbbet vitatott kérdése a magyar őstörténet vizsgálata. Nincs még egy nemzet a Földön, amely ne lenne ennyire megosztott őstörténetét illetõen. A két egymástól gyökeresen eltérő nézet lassan több mint száz éve foglalkoztatja a magyar tudóstársadalmat. A furcsa csak az, hogy 1848 előtt bőven elég volt egyfajta nézet, amit mindenki a magáévá tudott tenni, és ekkor még nem szúrta a mindenkori vezetés szemét sem. A ’48-as forradalom és szabadságharc viszont annyira megerősítette a magyar nemzetet, hogy nem volt szabad engedni tovább a dicső múlt hirdetését. Az elnyomottság tudatot erősítő finnugor-elméletet azóta is csak a mindenkori internacionalista hatalom tudja hirdetni, a nemzeti oldal gyomra soha sem vette be. Szerencsére azonban az antropológusok után már a genetikusok is minket igazolnak, akik kimondják: a magyar népnek semmi köze a finnugor népekhez! Egy pár megerőszakolt etimologizált őrület engem soha sem tudott meggyőzni, és csak furcsálkodva nézem azokat, akik szemrebbenés nélkül szembemenetelnek a történelmi tényekkel.
Mióta komolyabban foglalkozom a témával, átlátom a helyzetet. Őszintén megvallva munkáim inkább a korabeli kútfőkbõl (arab, bizánci, magyar krónikák, stb.) táplálkoznak, és nem szívesen olvasok „finnugrista” tanulmányokat. Nagy részük (közel 100%) nem áll másból, mint sárdobálásból, degradálásból, vagy ahogy Zsirai Miklós mondta: „a vad őstörténeti rögeszmék kiirtásá”-ból. Rájöttem arra, hogy a másik lejáratására írt tanulmányokból lehet, hogy nagyszerűen megélhet az egyszeri történész, de nem visz előrébb egy centit sem.
Jelen tanulmány részben kutatómunkámat kívánja bemutatni, részben egy-két olyan dologra kíván rámutatni, ami elgondolkozásra adhat okot.
Első lépcsőként a magyar nép vándorlását szeretném bemutatni. Már iskolai tanulmányaim alatt is feltűnt, hogy úgy mutatják be az ősmagyarokat, mint nomád népet, aki tereli az állatait, és folyamatosan vándorol. Ez szöget ütött a fejembe, hisz azt még a finnugorosok is elismerik, hogy a Meotiszban (finnugorul: Levédia) 150 évig voltak a magyarok, és elég idétlennek éreztem azt a magyarázatot, mely szerint ezen a területen őseink városalapítás helyett csak körbe-körbe mentek, mint a hülye gyerekek. Ezeket az őrületeket a kútfők sorra cáfolják, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy belemagyarázás történik. A finnugorosok által is elismert Konstantin császár 6 várost sorol fel a Dnyeper partjáról, amelyek igaz, hogy addigra már besenyő fennhatóság alatt állnak, kizárt, hogy akár csak egy is besenyő alapítású legyen. A kijevi krónika egyértelműen a magyar uralom idejére (737-888 között) teszi további két város, Keve (Kijev) és Győr (Csernigov) alapítását. De magyar város még a Krím bejáratánál lévő Szurozs (Perekop) és a sziget keleti végén fekvõ Kercs is. A sírleletek a Kubán torkolatához is „tesznek” egy várost, melyet Tmutarakannak vagy más néven Kepinek hívnak.

Tehát ez a része a finnugor elméletnek részemről megbukott. De megtaláltam azt az arab kútfőt, amire folyamatosan hivatkoznak. Ez félig-meddig igazolhatná a rokonságot. Ez azt állítja, hogy tavasztól őszig az állataikból, ősztől tavaszig halászatból vegetáltak az ősmagyarok. Itt megakadtam. Tény, hogy a horgászás, halászás – igaz, hogy megerőszakolva –, de összehozható egy finnugor ősközösséggel, de akit egy kicsit is ért hozzá azt maximum megnevettetni lehet, de nem meggyőzni. Nem kell ahhoz versenyhorgásznak lenni, hogy rájöjjünk, ősztől tavaszig mikor leesik a hó, és (állítólag) nem lehet megélni a állattartásból, a folyók bizony könyörtelenül befagynak. Nem is akárhogyan. A lékhorgászat nem hinném, hogy akkora zsákmánnyal kecsegtetne, hogy eltartson egy egész nemzetet. A fagyok mértékéről Maszudi, az arab földrajztudósok legjelentősebbike, ad bepillantást. Az egyik tanulmányában a következõket írja a magyarokról, és a folyók befagyásának mértékérõl: „… nem félve a mély vizet, lóháton átmennek a kemény jégrétegen, amely terhük alatt nem törik be, s így kazár területre jutnak. Előfordul, hogy a határőrök nem bírnak velük, és maga a király kénytelen ellenük menni, hogy az átkelést és a betörést megakadályozza. Nyáron a turkok nem kelnek át a folyón.” Akárhogy is vesszük, ha egy olyan jégre léket kellene vágnom, ami elbír több száz vagy ezer lovat, nem biztos, hogy vállalkoznék rá. De lehet, hogy rosszul gondolom.
Ezzel az idézettel viszont elértünk egy másik kérdéshez. Drága jó finnugorosaink állandóan azt szajkózzák, hogy a kazárok igája alatt nyögött ez a kis nép. Maszudi úgy tűnik egy másik bolygón járt, mert az imént idézett sorokból az tűnik ki, hogy ő másként tudja, sőt egy másik arab, Gurdézi a következőket írja: „A velük szomszédos szlávfajú népek felett uralkodnak s őket termékekből álló nehéz adókkal terhelik. Ezeket, ha egyszer hatalmukba kerítették, rabszolgáiknak tekintik.” De van egy harmadik, Dimiszki aki egy 868-as magyar hadjáratról számol be, ahol a kazároknak egy iszlám országtól kellett segítséget kérniük. Ezek a tények is inkább azt támasztják alá, hogy a magyar a környék vezető népe volt ebben az időben. Továbbá elég furcsán jön ki, hogy a kazárok egy hatalmas határerődöt építenek a birodalmuk állítólagos közepére. Sarkhel kérdése kulcskérdés a témában.
Sarkhelnek már a neve is furcsa. Az arab torzítás ellenére felismerhetõ benne a magyar Sárhely, vagyis Fehérvár. Hiszen a sár régen nem a vizes homokot, hanem a fehéret jelentette (lásd: sárarany = fehérarany, vagyis színarany). Tehát egy nem magyarfajú nép miért ad magyar nevet a településeinek? Hiszen a kazár főváros Itil (Etil) szintén ismerős. A bizánci kútfőbõl tudjuk, hogy a magyarok köztes szálláshelye Etelkuzu (nem Etelköz) azt jelenti a magyarok nyelvén, hogy “folyók köze”. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem a magyarok éltek kazár függés alatt, hanem a kazároknak kellett elviselniük a folyamatos magyar háborgatást.
A kazárok a térségben betöltött szerepét túl nagyra tartják, de ez érthetõ is, hiszen nem szabad a magyarokat előtérbe helyezni. Folyamatosan úgy vonultatják végig a sztyeppén a magyar törzseket, hogy mindig valakinek az igája alatt nyög. Teszik ezt azért, mert a magyarokat a vérszerződés előtt egyetlen kútfő sem említi. Tehát tudjuk, hogy ott voltak, de mégsem találjuk sehol. Ezért jött elöbb a szabir iga, majd a kazár elnyomás, és végül a besenyők elöli menekülés.
Pedig a válasz sokkak egyszerűbb, és még csak nem is kell a sorok közt olvasni.
A megoldás kulcsa a vérszerződés. Kik kötnek vérszerződést? Kik keverik össze vérüket, hogy utána azonos legyen a vérük, mint a testvéreknek? Hát nem az egy nemzetségből valók, hiszen azoknak azonos a vérük, azok testvérek! Világosan látszik, hogy a magyar törzsszövetség két vagy több nemzet egyesítése a vérszerződés által. Innentől kezdve nem lehet kérdés, hogy miért nem említi külön a magyarokat egyetlen kútfő sem.
Vizsgálataim alapján három népet sikerült analizálnom a térségben, akik fajilag rokon népek, így nem csoda, hogy egymásra találtak a szláv tengerben. A Don és a Dnyeper közén elterülő steppe népei el voltak szigetelve a többi türk néptől, hiszen hozzájuk legközelebb csak a Kaukázusba éltek türkök (alánok, abházok, grúzok). Ez a három meotiszi türk nép pedig a szabir, az onogur és a kök-türk. Helyszűke miatt nem vezetném le azt, hogyan jutottam el a végkövetkeztetésig, de utána lehet járni. A feltételezett magyar népvándorlási útvonalon közlekedő szabirok tehát nem az elnyomóink, hanem mi magunk vagyunk. A törzsszövetség legerősebb népe, és mindenkori fõkirályt (a kagánt) adó nép a legjelentősebb része a magyar nemzetnek. A vérszerzõdés 8 (!) törzséből négyet a szabirok adtak. A Megyer, a Tarján, a Gyarmat és a Jenő a szabir törzsek. Konstantinos meg is jegyzi, hogy a magyarok azt mondják magukról, hogy őket korábban nem így hívták, de ezzel senki sem törődik. Igaz a Bíborbanszületett császár sok fejtörést is okozott a történészeknek, és szavait igyekeznek kitekerni. A törzsek számával sincs minden rendben, hiszen Konstantinos azt mondja, hogy 8 törzse volt a magyaroknak, meg volt 3 kabar törzs, és név szerint felsorol hetet. Ez sokakat megadásra kényszerített, hiszen akkor most mennyi van? 7, 8, 10, 11? Anonymus még hozzá rakott egy pár kun törzset, úgyhogy lehet, hogy mégtöbb! Pedig nem olyan komplikált. Mert ha megnézzük Konstantinos törzsneveit akkor kiderül, hogy van egy összevont törzs, a Kürt-Gyarmat, amely a vérszerződés idején még külön-külön tevékenykedett, így a 8. törzs nem a három kabar törzs, amely késõbb csatlakozott. A 3 kabar vagy lázadó törzs bármily furcsa a törzsszövetségen belül volt, és azt a három törzset jelölte amely folyamatosan háborúskodott a kazárokkal. Ez a Keszi, a Kéri és a Nyék. Ezek az onogur törzsek, akik Kovrat kagán felbomlott birodalmának romjain tovább éltek.
A harmadik nép a kök-türk, amely egyetlen törzzsel képviselteti magát, ez pedig a Kürt. Amint már szó volt róla ez egyesült a Gyarmat törzzsel, de csak a vérszerzõdés után. Az etelkuzui tartózkodás idején még külön volt a két törzs, hiszen Bölcs Leó Árpádtól és alkirályától Kurszántól kér segítséget a bolgárok elleni háborúhoz. Kurszán pedig nem más, mint a Gyarmat törzs vezére. Igaz, hogy a Kurszán nem személynév, és ráadásul kusán, de azért tudjuk kiről van szó. Ez különben azért érdekes, mert a Kürt-Gyarmat törzs vezére már a kundu (vagy kende), aki a Kürt törzset vezette korábban, és a törzsszövetségben mint alkirály tevékenykedik, ami korábban ugyebár a kusán posztja volt, de ő a szavard-magyarok élén a kaukázust választotta a Kárpát-medence helyett.
Végül elemezgessük egy kicsit a Meotiszt a Kárpát-medencére felcserélõ 7 törzsfő névsorát. Kik voltak ők? Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm? És hol van Árpád és Kurszán? És miért egy halott vezeti a sort? Álmos 893-ban eltávozott az élők sorából, hogy vezethette a magyarokat? Kond ráadásul nem is személynév, hanem Előd titulusa, ő volt ugyanis a már korábban említett kundu. Tehát Álmos helyett Árpád, Kond helyett Kurszán? Nem, hiszen pár sorral fentebb már szó volt róla, hogy a kusán ekkor már a Kaukázus felé tart. A válasz Levente? Árpád elsőszülött fia, aki a Nyék törzs vezére volt. De ő sem élte meg a honfoglalást, hiszen elesett a bolgárok elleni háborúban. A tényleges honfoglaló vezér Bogát, Levente fia, aki a fiatal horkától megörökölte a vezérséget.
A névsor tehát a következõ: a Megyer törzs vezére Árpád kagán (fõkirály), a Kürt-Gyarmat törzs vezére Előd kundu (alkirály), a Tarján törzs vezére Ond tárkány (kovácskirály), a Jenő törzs vezére Tas kádár (döntőbíró), a Keszi törzs vezére Tétény (nem Töhötöm) gyula (onogur-király), a Nyék törzs vezére Bogát horka (hadvezér) és a Kéri törzs vezére Huba tudun.
Bizonyára sokakat meglepek feltételezéseimmel, de szerintem közelebb állok az igazsághoz, mint egy-két finnugrista “kolléga”. Igérem azon leszek, hogy mindent részletesen kidolgozzak, és meggyőzzem a kétkedőket. Remélem egyre kevesebben vannak.