KÕVÁRI LÁSZLÓ

ÉLET A MEOTISZBAN

Korunk egyik legellentmondásosabb, legtöbbet vitatott kérdése a magyar õstörténet vizsgálata. Nincs még egy nemzet a Földön, amely ne lenne ennyire megosztott õstörténetét illetõen. A két egymástól gyökeresen eltérõ nézet lassan több mint száz éve foglalkoztatja a magyar tudóstársadalmat. A furcsa csak az, hogy 1848 elõtt bõven elég volt egyfajta nézet, amit mindenki a magáévá tudott tenni, és ekkor még nem szúrta a mindenkori vezetés szemét sem. A ’48-as forradalom és szabadságharc viszont annyira megerõsítette a magyar nemzetet, hogy nem volt szabad engedni tovább a dicsõ múlt hirdetését. Az elnyomottság tudatot erõsítõ finnugor-elméletet azóta is csak a mindenkori internacionalista hatalom tudja hirdetni, a nemzeti oldal gyomra soha sem vette be. Szerencsére azonban az antropológusok után már a genetikusok is minket igazolnak, akik kimondják: a magyar népnek semmi köze a finnugor népekhez! Egy pár megerõszakolt etimologizált õrület engem soha sem tudott meggyõzni, és csak furcsálkodva nézem azokat, akik szemrebbenés nélkül szembemenetelnek a történelmi tényekkel.
Mióta komolyabban foglalkozom a témával, átlátom a helyzetet. Õszintén megvallva munkáim inkább a korabeli kútfõkbõl (arab, bizánci, magyar krónikák, stb.) táplálkoznak, és nem szívesen olvasok „finnugrista” tanulmányokat. Nagy részük (közel 100%) nem áll másból, mint sárdobálásból, degradálásból, vagy ahogy Zsirai Miklós mondta: „a vad õstörténeti rögeszmék kiirtásá”-ból. Rájöttem arra, hogy a másik lejáratására írt tanulmányokból lehet, hogy nagyszerûen megélhet az egyszeri történész, de nem visz elõrébb egy centit sem.
Jelen tanulmány részben kutatómunkámat kívánja bemutatni, részben egy-két olyan dologra kíván rámutatni, ami elgondolkozásra adhat okot.
Elsõ lépcsõként a magyar nép vándorlását szeretném bemutatni. Már iskolai tanulmányaim alatt is feltûnt, hogy úgy mutatják be az õsmagyarokat, mint nomád népet, aki tereli az állatait, és folyamatosan vándorol. Ez szöget ütött a fejembe, hisz azt még a finnugorosok is elismerik, hogy a Meotiszban (finnugorul: Levédia) 150 évig voltak a magyarok, és elég idétlennek éreztem azt a magyarázatot, mely szerint ezen a területen õseink városalapítás helyett csak körbe-körbe mentek, mint a hülye gyerekek. Ezeket az õrületeket a kútfõk sorra cáfolják, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy belemagyarázás történik. A finnugorosok által is elismert Konstantin császár 6 várost sorol fel a Dnyeper partjáról, amelyek igaz, hogy addigra már besenyõ fennhatóság alatt állnak, kizárt, hogy akár csak egy is besenyõ alapítású legyen. A kijevi krónika egyértelmûen a magyar uralom idejére (737-888 között) teszi további két város, Keve (Kijev) és Gyõr (Csernigov) alapítását. De magyar város még a Krím bejáratánál lévõ Szurozs (Perekop) és a sziget keleti végén fekvõ Kercs is. A sírleletek a Kubán torkolatához is „tesznek” egy várost, melyet Tmutarakannak vagy más néven Kepinek hívnak.
Tehát ez a része a finnugor elméletnek részemrõl megbukott. De megtaláltam azt az arab kútfõt, amire folyamatosan hivatkoznak. Ez félig-meddig igazolhatná a rokonságot. Ez azt állítja, hogy tavasztól õszig az állataikból, õsztõl tavaszig halászatból vegetáltak az õsmagyarok. Itt megakadtam. Tény, hogy a horgászás, halászás – igaz, hogy megerõszakolva –, de összehozható egy finnugor õsközösséggel, de akit egy kicsit is ért hozzá azt maximum megnevettetni lehet, de nem meggyõzni. Nem kell ahhoz versenyhorgásznak lenni, hogy rájöjjünk, õsztõl tavaszig mikor leesik a hó, és (állítólag) nem lehet megélni a állattartásból, a folyók bizony könyörtelenül befagynak. Nem is akárhogyan. A lékhorgászat nem hinném, hogy akkora zsákmánnyal kecsegtetne, hogy eltartson egy egész nemzetet. A fagyok mértékérõl Maszudi, az arab földrajztudósok legjelentõsebbike, ad bepillantást. Az egyik tanulmányában a következõket írja a magyarokról, és a folyók befagyásának mértékérõl: „… nem félve a mély vizet, lóháton átmennek a kemény jégrétegen, amely terhük alatt nem törik be, s így kazár területre jutnak. Elõfordul, hogy a határõrök nem bírnak velük, és maga a király kénytelen ellenük menni, hogy az átkelést és a betörést megakadályozza. Nyáron a turkok nem kelnek át a folyón.” Akárhogy is vesszük, ha egy olyan jégre léket kellene vágnom, ami elbír több száz vagy ezer lovat, nem biztos, hogy vállalkoznék rá. De lehet, hogy rosszul gondolom.
Ezzel az idézettel viszont elértünk egy másik kérdéshez. Drága jó finnugorosaink állandóan azt szajkózzák, hogy a kazárok igája alatt nyögött ez a kis nép. Maszudi úgy tûnik egy másik bolygón járt, mert az imént idézett sorokból az tûnik ki, hogy õ másként tudja, sõt egy másik arab, Gurdézi a következõket írja: „A velük szomszédos szlávfajú népek felett uralkodnak s õket termékekbõl álló nehéz adókkal terhelik. Ezeket, ha egyszer hatalmukba kerítették, rabszolgáiknak tekintik.” De van egy harmadik, Dimiszki aki egy 868-as magyar hadjáratról számol be, ahol a kazároknak egy iszlám országtól kellett segítséget kérniük. Ezek a tények is inkább azt támasztják alá, hogy a magyar a környék vezetõ népe volt ebben az idõben. Továbbá elég furcsán jön ki, hogy a kazárok egy hatalmas határerõdöt építenek a birodalmuk állítólagos közepére. Sarkhel kérdése kulcskérdés a témában.
Sarkhelnek már a neve is furcsa. Az arab torzítás ellenére felismerhetõ benne a magyar Sárhely, vagyis Fehérvár. Hiszen a sár régen nem a vizes homokot, hanem a fehéret jelentette (lásd: sárarany = fehérarany, vagyis színarany). Tehát egy nem magyarfajú nép miért ad magyar nevet a településeinek? Hiszen a kazár fõváros Itil (Etil) szintén ismerõs. A bizánci kútfõbõl tudjuk, hogy a magyarok köztes szálláshelye Etelkuzu (nem Etelköz) azt jelenti a magyarok nyelvén, hogy “folyók köze”. Nekem nagyon úgy tûnik, hogy nem a magyarok éltek kazár függés alatt, hanem a kazároknak kellett elviselniük a folyamatos magyar háborgatást.
A kazárok a térségben betöltött szerepét túl nagyra tartják, de ez érthetõ is, hiszen nem szabad a magyarokat elõtérbe helyezni. Folyamatosan úgy vonultatják végig a sztyeppén a magyar törzseket, hogy mindig valakinek az igája alatt nyög. Teszik ezt azért, mert a magyarokat a vérszerzõdés elõtt egyetlen kútfõ sem említi. Tehát tudjuk, hogy ott voltak, de mégsem találjuk sehol. Ezért jött elöbb a szabir iga, majd a kazár elnyomás, és végül a besenyõk elöli menekülés.
Pedig a válasz sokkak egyszerûbb, és még csak nem is kell a sorok közt olvasni.
A megoldás kulcsa a vérszerzõdés. Kik kötnek vérszerzõdést? Kik keverik össze vérüket, hogy utána azonos legyen a vérük, mint a testvéreknek? Hát nem az egy nemzetségbõl valók, hiszen azoknak azonos a vérük, azok testvérek! Világosan látszik, hogy a magyar törzsszövetség két vagy több nemzet egyesítése a vérszerzõdés által. Innentõl kezdve nem lehet kérdés, hogy miért nem említi külön a magyarokat egyetlen kútfõ sem.
Vizsgálataim alapján három népet sikerült analizálnom a térségben, akik fajilag rokon népek, így nem csoda, hogy egymásra találtak a szláv tengerben. A Don és a Dnyeper közén elterülõ steppe népei el voltak szigetelve a többi türk néptõl, hiszen hozzájuk legközelebb csak a Kaukázusba éltek türkök (alánok, abházok, grúzok). Ez a három meotiszi türk nép pedig a szabir, az onogur és a kök-türk. Helyszûke miatt nem vezetném le azt, hogyan jutottam el a végkövetkeztetésig, de utána lehet járni. A feltételezett magyar népvándorlási útvonalon közlekedõ szabirok tehát nem az elnyomóink, hanem mi magunk vagyunk. A törzsszövetség legerõsebb népe, és mindenkori fõkirályt (a kagánt) adó nép a legjelentõsebb része a magyar nemzetnek. A vérszerzõdés 8 (!) törzsébõl négyet a szabirok adtak. A Megyer, a Tarján, a Gyarmat és a Jenõ a szabir törzsek.Konstantinos meg is jegyzi, hogy a magyarok azt mondják magukról, hogy õket korábban nem így hívták, de ezzel senki sem törõdik. Igaz a Bíborbanszületett császár sok fejtörést is okozott a történészeknek, és szavait igyekeznek kitekerni. A törzsek számával sincs minden rendben, hiszen Konstantinos azt mondja, hogy 8 törzse volt a magyaroknak, meg volt 3 kabar törzs, és név szerint felsorol hetet. Ez sokakat megadásra kényszerített, hiszen akkor most mennyi van? 7, 8, 10, 11? Anonymus még hozzá rakott egy pár kun törzset, úgyhogy lehet, hogy mégtöbb! Pedig nem olyan komplikált. Mert ha megnézzük Konstantinos törzsneveit akkor kiderül, hogy van egy összevont törzs, a Kürt-Gyarmat, amely a vérszerzõdés idején még külön-külön tevékenykedett, így a 8. törzs nem a három kabar törzs, amely késõbb csatlakozott. A 3 kabar vagy lázadó törzs bármily furcsa a törzsszövetségen belül volt, és azt a három törzset jelölte amely folyamatosan háborúskodott a kazárokkal. Ez a Keszi, a Kéri és a Nyék. Ezek az onogur törzsek, akik Kovrat kagán felbomlott birodalmának romjain tovább éltek.
A harmadik nép a kök-türk, amely egyetlen törzzsel képviselteti magát, ez pedig a Kürt. Amint már szó volt róla ez egyesült a Gyarmat törzzsel, de csak a vérszerzõdés után. Az etelkuzui tartózkodás idején még külön volt a két törzs, hiszen Bölcs Leó Árpádtól és alkirályától Kurszántól kér segítséget a bolgárok elleni háborúhoz. Kurszán pedig nem más, mint a Gyarmat törzs vezére. Igaz, hogy a Kurszán nem személynév, és ráadásul kusán, de azért tudjuk kirõl van szó. Ez különben azért érdekes, mert a Kürt-Gyarmat törzs vezére már a kundu (vagy kende), aki a Kürt törzset vezette korábban, és a törzsszövetségben mint alkirály tevékenykedik, ami korábban ugyebár a kusán posztja volt, de õ a szavard-magyarok élén a kaukázust választotta a Kárpát-medence helyett.
Végül elemezgessük egy kicsit a Meotiszt a Kárpát-medencére felcserélõ 7 törzsfõ névsorát. Kik voltak õk? Álmos, Elõd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm? És hol van Árpád és Kurszán? És miért egy halott vezeti a sort? Álmos 893-ban eltávozott az élõk sorából, hogy vezethette a magyarokat? Kond ráadásul nem is személynév, hanem Elõd titulusa, õ volt ugyanis a már korábban említett kundu. Tehát Álmos helyett Árpád, Kond helyett Kurszán? Nem, hiszen pár sorral fentebb már szó volt róla, hogy a kusán ekkor már a Kaukázus felé tart. A válasz Levente? Árpád elsõszülött fia, aki a Nyék törzs vezére volt. De õ sem élte meg a honfoglalást, hiszen elesett a bolgárok elleni háborúban. A tényleges honfoglaló vezér Bogát, Levente fia, aki a fiatal horkától megörökölte a vezérséget.
A névsor tehát a következõ: a Megyer törzs vezére Árpád kagán (fõkirály), a Kürt-Gyarmat törzs vezére Elõd kundu (alkirály), a Tarján törzs vezére Ond tárkány (kovácskirály), a Jenõ törzs vezére Tas kádár (döntõbíró), a Keszi törzs vezére Tétény (nem Töhötöm) gyula (onogur-király), a Nyék törzs vezére Bogát horka (hadvezér) és a Kéri törzs vezére Huba tudun.
Bizonyára sokakat meglepek feltételezéseimmel, de szerintem közelebb állok az igazsághoz, mint egy-két finnugrista “kolléga”. Igérem azon leszek, hogy mindent részletesen kidolgozzak, és meggyõzzem a kétkedõket. Remélem egyre kevesebben vannak.

A kutyák megugatják, amit nem ismernek. Hérakleitosz